Doll: “A második félidő csodálatos volt” – így látták az edzők

Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője csodálatosnak látta a Kecskemét elleni második félidőt, míg Bekő Balázs amondó, fejben kipukkadt együttese. A Videotont irányító Joan Carrillo a szurkolók mellett az ellenfél megsérült játékosának is üzent, a másik oldalon Lengyel Ferenc gratulált a piros-kékeknek a bajnoki aranyéremhez, és megemlítette, hogy 0-5 után nem lenne elegáns a bírót korholni. Nebojsa Vignjevic nem volt elégedett az Újpesttel, Szivics Tomiszláv úgy fogalmazott, hogy tartoznak a drukkereknek, Garami József pedig elképesztőnek nevezte Csiki Norbert győztes találatát. A 10 edző nyilatkozata egy helyen.