MNO hírek bejegyzései

Halálos baleset és útzár az 52-es úton

Halálos közlekedési baleset történt az 52-es úton, Kecskemét közelében. Tehergépkocsi és személyautó ütközött össze, és a helyszínen meghalt egy, az utóbbiban utazó nő – tájékoztatott a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

Kiégett egy lakás Kecskeméten

Egy gyermek és egy felnőtt megsérült, amikor kiégett egy lakóház egyik negyven négyzetméteres lakása pénteken Kecskeméten – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense az MTI-t.

Több mint negyedével nőtt a hazai járműgyártás termelési értéke

A járműgyártás termelési értéke 2014 első kilenc hónapjában 26 százalékkal nőtt az elmúlt év azonos időszakához képest – mondta Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes csütörtökön Kecskeméten, ahol a Waberer’s International Zrt. által vásárolt 120 darab Mercedes-Benz kamion első darabjait adták át a német autóipari cég helyi gyárában.

Saját szögletéből kapott gólt a Honvéd

A Győr vendégként nyert két góllal a Honvéd ellen a labdarúgó NB I 17. fordulójának szombati játéknapján. A listavezető Videoton magabiztosan 4-1-re nyert az újonc Dunaújváros otthonában, a Puskás Akadémia pedig 1-0-ra a Pécs vendégeként. A Haladás legyőzte a Kecskemétet, a Paks-Nyíregyháza mérkőzést pedig a pálya állapota miatt elhalasztották.

Balog: Új kulturális színtér jön létre Kecskeméten

Új kulturális színtér jön létre Kecskeméten a régi moziépület felújításával és multifunkciós kulturális központtá alakításával – emelte ki az emberi erőforrások minisztere hétfőn Kecskeméten, a tégláig visszabontott műemlék épület „bokrétaünnepségén”.

Jelentős eredményt produkált az Erzsébet-program

A belföldi turizmus 4,5 százalékát, ezen belül a balatoni üdültetés 13 százalékát az Erzsébet-program biztosította az elmúlt években – mondta Guller Zoltán, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumának elnöke hétfőn Kecskeméten, a program elmúlt három évét értékelő sajtótájékoztatón.

Zombor Gábor: a stroke megelőzhető

A stroke, az agyi érkatasztrófa megelőzhető, mert az életmód helyes megválasztásával, mozgással és rendszeres szűréssel komoly eredményeket lehet elérni – mondta Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár pénteken Kecskeméten, a városházán tartott sajtótájékoztatón.

A Vidi simán verte a Puskás Akadémiat

A listavezető Videoton rendkívül könnyedén, 3-0-ra nyert a vendég Puskás Akadémia ellen a labdarúgó NB I hatodik fordulójának szombati játéknapján, ezzel továbbra is száz százalékos. Szombaton nyert a Kecskemét és a Nyíregyháza is, míg az Újpest-Honvéd meccsen nem esett gól.

Az első világháború „a névtelen tömeg korszakát hozta”

Az első világháború szülte a tömegtársadalmak korát, amely megpróbálta eltüntetni az egyéniséget – mondta Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kecskeméten, a Hazatérnek 1914–2014 című kiállítás megnyitóján.

Több száz milliót csaltak ki fiktív számlákkal

Fiktív számlákkal csalt ki több száz millió forintot egy kecskeméti cégtől két miskolci gazdasági társaság közös ügyvezetője, a rendőrség vádemelést javasol – tudatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden.

2,1 milliárd eurót termelt a kecskeméti gyár

A Mercedes–Benz kecskeméti gyára a 2012-es 0,9 milliárd euró nettó árbevétel után 2013-ban 2,1 milliárd euró nettó árbevételt ért el – jelentette be Ekkehard Philipp, a Mercedes–Benz Manufacturing Hungary Kft. pénzügyi igazgatója szerdán Kecskeméten, a cég és a Mercedes–Benz Hungária Kft. sajtókonferenciáján.

Két gyerek is megsérült a balesetben

Két gyerek és az autót vezető édesanyjuk is megsérült, amikor személygépkocsijuk leszaladt az útról és felborult kedd este Kecskeméten – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.