Hírek » Keresési eredmények kecskemet » bejegyzései

Pályaválasztási kiállítások országszerte.

Hamarosan induló új képzéseinkTisztelt Látogató!
A megyei Kormányhivatalok Munkaügyi központjainak koordinációja alatt már 2001 óta megszervezésre kerülnek pályaválasztási kiállítások, melynek célja, hogy a pályaválasztási döntés előtt álló fiataloknak lehetősége legyen a különböző szakmákat megismerni, képet kapjanak az adott megye munkaerő-piaci szakmai szükségleteiről, a közép- és felsőfokú oktatási intézményeiről, valamint az iskolarendszeren kívüli munkaerő-piaci képzésekről.
A programok között idén is lesz pályaválasztási kiállítás, üzemlátogatás, szakmabemutató, megjelennek a közép-, felsőoktatási és felnőtt képző intézmények és munkáltatók egyaránt.

Célunk, hogy a rendezvények helyszíneiről és időpontjairól pontos információval rendelkezzenek az érintett érdeklődők, (diákok, szülők, iskolák), ezért azok összegezve az alábbi Excel táblázatban szerepelnek.  Forrás:  NMH Foglalkoztatási Igazgatóság

KIMUTATÁS
a munkaügyi központok által tervezett 2014. évi Pályaválasztási Kiállítások rendezvényeiről
Megye A rendezvény tervezett helyszíne Tervezett időpontja
Bács-Kiskun PVK,  Kecskemét, Lánchíd utcai Sportcsarnok 2014.10.17-18.
PVK,  Kalocsa, Városi sportcsarnok 2014.10.21
PVK , Baja, dr. Posta Sándor Sportcsarnok 2014.10.09
Baranya 16. Komlóért EXPO , Komló 2014. 09. 05-07.
Mi a pálya? PVK és szakmai bemutató,  Pécs Szivárvány Gyermekház
 dr. Veress E. u. 6.
2014.10.9-10-11.
Mi a pálya?  PVK és  szakmabemutató Mohács Széchenyi Ifjúsági Centrum
Széchenyi tér 17.
2014.10.16
Mi a pálya?  PVK és szakmabemutató Sikós Táncsics M. Gimnázium és Szakközépiskola
Gyűdi u. 2.
2014.11.14
Mi a pálya?  PVK és szakmabemutató Szigetvár Városi Sportcsarnok Olay L. u. 6. 2014.11.04
“Szakma-túra” Járási szakismereti verseny
Komló Városi Sportcsarnok
2014.11.12
Előre-Látó! Kiállítás  Pécs  Zsolnay Kulturális Negyed
Zsolnay V. u. 37.
2014.11.21
Békés  PVK  Békéscsaba Békéscsabai Városi Sportcsarnok, 5600 Békéscsaba, Gyulai út 2014. 11. 6-7.
Szakmai fórum szervezés alatt
Borsod-Abaúj-Zemplén PVK   Miskolc  Generali Aréna  2014.11.12-13.
PVK  Sárospatak Árpád vezér Gimnázium aula és sportcsarnok 2014.11.19
Csongrád Pályaválasztási Napok  Szeged, Szegedi Ifjúsági Ház  Rendezvényközpont 2014. 11. 13-14
“Családi pályaválasztási nap”   Szeged Szent- Györgyi Albert  Agóra 2014.11.15
Győr-Moson-Sopron PVK Győr,   Egyetemi csarnok 2014.11.28
PVK Sopron Liszt Ferenc Konferencia és  Kulturális központ 2014.11.06
Állásbörze és információs nap pályakezdők számára , Győr, Széchenyi István Egyetem, Petz Lajos Egészségtudományi és Szociális Képzési Intézet 2014.09.19
Szakmai fórum „Oktatás, képzés, munkaerőpiac” Győr 2014.09.24
Fejér PVK  Székeshehérvár, Türr István Képző és Kutató Intézet, Székesfehérvári Igazgatósága  2014. 11.  14-15.
PVK  Dunaújváros Dunaferr Sportcsarnok 2014.11.18
Főváros PVK,  Budapest, Bálna Rendezvény Központ 2014. 10. 01-02.
Pályaválasztási szakmai nap 2014. 11. hó (tervezés alatt)
Főváros, Közös szervezésben a  művelődési intézményekkel Középiskolások 24. Börzéje,  Újpesti Kulturális Központ PÁLYAORIENTÁCIÓS PONT ROAD-SHOW 2014. 09. 24-27.
Sulibörze, Kispesti Művelődési Központ, Pályaorientációs Pont “ROAD-SHOW” 2014.10.10
“TeÉrted” Pályaválasztási Börze,  Budapesti Művelődési Központ , Pályaorientációs Pont “ROAD-SHOW” 2014.10.15
Pesterzsébeti Pályaválasztási Börze, Csili Művelődési Ház, Pályaorientációs Pont “ROAD-SHOW” 2014. 10.  21-22
Továbbtanulási Börze Pályaorientációs Pont “ROAD-SHOW” 2014. 11. 7-8.
Továbbtanulási Börze Pályaorientációs Pont “ROAD-SHOW” 2014.11.25
Hajdú-Bihar PVK “Szelet a vitorlába!” Debrecen, Debreceni Egyetem, Lovarda Egyetemi Kulturális és Konf. Központ  2014. 09.30-10. 01.
Heves PVK, Eger dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok  2014. 11.  4-5.
Műhelybeszélgetés, Eger,  Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Kp FIT 2014.11.11
Pályaválasztási vetélkedő, Egri TISZK 2014.11.18
PVK, Hatvan, Kodály Zoltán Ált Isk. Sportcsarnok 2014.11.13
Pályaválasztási vetélkedő Hatvan 2014.11.27
Jász-Nagykun-Szolnok “Szakmák Világa”  Pályaválasztási Napok,  Szolnok Széchenyi István Gimnázium 2014. 11.  5-6.
PVK, Mezőtúr, Város Sportcsarnok  2014.11.18
Komárom-Esztergom Fiatalok Európája, Karrier és információs börze, Tatabánya, a Vértes agórája 2014.09.23
 PVK  Tata –  Olimpiai Központ 2014. 11. 14-15.
Nógrád Nógrádi pályakörkép , PVK és szalkmai nap  Salgótarján Stromfeld Aurél Gépipari Építőipari és Informatikai Szakközpiskola 2014.10.13
Nógrádi pályakörkép , PVK és szakmai nap Szécsényi kistérség, Nógrádmegyer 2014.10.10
Nógrádi pályakörkép , PVK és szakmabemutató Rétsági kistérség, Diósjenő Szentgyörgyi István Általános Iskola 2014.10.15
Nógrádi pályakörkép , PVK és szakmabemutató Balassagyarmat kistérség  Balassagyarmat,   Vármegyeháza 2014.10.16
Nógrádi pályakörkép , PVK és szakmabemutató Pásztói kistérség Pásztó Általkános iskola 2014.10.17
Együtt könnyebb, pályaválasztási családi nap a FIT-ben Salgótarján  NMKH Munkaügyi Központja 2014.10.18
 Szakmai nap: Mérnöknek lenni kell!  Salgótarján  Stromfeld Aurél Gépipari Építőipari és Informatikai Szakközpiskola 2014.10.21
Pályakezdők pályára! -Szakmai nap és kerekasztal beszélgetés   Salgótarján, Megyei kereskedelmi és Iparkamara 2014.10.08
Pest PVK  Vác Város Sportcsarnoka 2014.10.08
Fórum Vác Városi Önkormányzat 2014.10.08    13 óra
PVK   Monor József Attila Gimnázium Sportcsarnoka  2014. 10.  9.-10.
PVK Vecsés Bálint Ágnes Kulturális Központ Színházterme 2014. október 10
PVK Tököl Városi Sportcsarnok 2014.10.16
Fórum Ráckeve Városi Könyvtár 2014. 10.17.  9-11 óra
PVK Gödöllő Szent István Egyetem Sportcsarnok 2014.10.02. 11-13 óra
Fórum Gödöllő Szent István Egyetem Gépészeti Kar Aula 2014. október 2. 13:00
PVK Érd  Batthyány Általános és Sportiskola 2014.11.10
PVK Cegléd Városi Sportcsarnok 2014.11.06
PVK Sülysáp Sportcsarnok 2014.10.18
Somogy PVK  Kaposvár Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium 2014. 10.  17.-18.
“Átalakulóban a felnőttképzés” Fórum,Kaposvár Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium 2014. 10.  17.-18.
PVK   Barcs Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Dráva Völgye Tagintézménye 2014.10.  10-11.
Nyitott műhelyek hete a Koppány-völgyében, Tab 2014. 10.  13-17
Pályaválasztási fórum – katonai toborzó Siófok 2014. október harmadik hete
Pályaválasztási fórum, Siófok Somogyi TISZK Baross Gábor Szakközépiskola Nyílt Napja  2014. 11. hó
Szabolcs-Szatmár-Bereg  PVK  “Dönts jól, jövőd a tét! ” Nyíregyháza  Bujtosi Szabadidő Csarnok és Megyei Sportintézet, 4400 Nyíregyháza, Géza u. 8-16.  2014. 10.  16-17.
Tolna Továbbtanulási Nap Bonyhád BONI Széchenyi István Általános Iskolai Tagintézményében
7150 Bonyhád, Fáy ltp. 31. 
2014.10.17
Szakmai napok  Dombóvár 2 helyszínen: Arany János tér  21., Népköztársaásg u. 21.
2014. 10. hó
Központi pályaválasztási rendezvény, Szekszárd Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar
7100 Szekszárd, Rákóczi u. 1.
“Érettségi utáni képzések”
2014.11.12
Központi Pályaválasztási rendezvény  Szekszárd, Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar
7100 Szekszárd, Rákóczi u. 1.
“Középiskolák kiállítása”
2014.11. 13-15.
Nyílt nap és szakmabemutató , Tamási 2014. 10. hó
Mezőgazdasági Pályaválasztási Kiállítás, Szekszárd
DASZK Csapó Középiskola Palánki u. 1
2014. október-november
Vas Pályaválasztási és Képzési Kiállítás: Szombathely, Oladi Általános Isk, Középi. És Szakiskola  2014. 10.  16-18
Veszprém PVK  Veszprém – Veszprém Aréna 2014. 11.  14-15
PVK   Pápa – Városi Sportcsarnok 2014.11.28
Zala Nagykanizsa, Műszaki Szakképző Iskola Zsigmondy-Széchenyi Székhelyintézmény 2014. 11. 20-21
Zalaegerszeg   Keresztúry Dezső VMK, Landorhegyi u.21. 2014. 11. 06-08.
Keszthely, Balaton Kongresszusi központ és Színház 2014. 11. 13-14.

 

Felnőttképzés
Fülöp Henrik
hirek.ws.all – hirek.ws.orszagos.

 

Tanfolyamok Miskolcon, Egerben, Hatvanban, Salgótarjánban, Balassagyarmaton, Gyöngyösön, Pásztón.

Lehetőségek és versenyképesség!

“első lépés az oktatás”

A már mindannyiunk számára jól ismert és sokszor visszacsengő név, az „IOSZIA” Felnőttképzési Intézmény hosszú társadalmi szerepvállalást követően végre elfoglalhatja méltó helyét Észak-Magyarországon, ezzel is kiemelve és középpontba helyezve Gyöngyös stratégiai szerepét a régióban.
“Tanfolyamok Miskolcon, Tanfolyamok Egerben, Tanfolyamok Hatvanban, Tanfolyamok Salgótarjánban, Tanfolyamok Balassagyarmaton, Tanfolyamok Gyöngyösön, Tanfolyamok Pásztón, Felnőttképzés!”
Akár munkahelymegtartásról, jobb álláslehetőségről, akár a gazdasági versenyképesség javításáról beszélünk, mindenképpen elengedhetetlen a megfelelő szakképzettség, a nyelvi, gazdasági, kereskedelmi és informatikai ismeret.

Az akkreditált felnőttképzési intézmény az oktatások területén széles körű, magas színvonalú szakmai képzést biztosít. Mindezek mellett a főiskolai képzések távoktatási formában is elérhetők.

A szakmai képzések akár már 8 általános iskolai végzettséggel is megkezdhetőek – főként az ipari és gépészeti területen, de ide sorolhatjuk az óvodai dajka, bolti eladó, kereskedő, boltvezető szakképesítést is. Ez segítséget nyújt a kallódó fiatalok és egyéb rászorulók felzárkóztatására, a megélhetést jelentő szakma megszerzésével. Széles körben kínálnak tanfolyamokat az érettségivel rendelkezők számára is, többek között a gazdasági, informatikai, kereskedelmi és logisztikai területeken. A szakmai képzések mellett megtalálhatók a hatósági vizsgára felkészítő tanfolyamok (tűzvédelmi szakvizsga, gépkezelői jogosítvány) és a kötelező továbbképzések is (munkavédelmi képviselők, munkahelyi elsősegélynyújtók, mérlegképes könyvelők).

Az informatikai ismeretek, a digitális írástudás napjainkban már minden munkahelyen alapvető elvárás. Az Oktatóközpont akkreditált ECDL vizsgahely, így lehetőséget nyújt az Európai Számítógép-használói Jogosítvány megszerzésére a kezdőtől a haladó szintig.

Az intézmény a Microsoft Észak-magyarországi oktatási és felnőttképzési szerződött partnere. A Hewlett-Packard-dal kötött együttműködési szerződés alapján szakemberek részére a HP hivatalos képzések teljes skáláját biztosítja – beleértve a gyakorlati és ingyenes oktatásokat, tréningeket is.
 (Tanfolyamok Egerben)

Az Oktatóközpont, mint licence-tulajdonos két, Magyarországon egyedülálló, nemzetközileg elismert, országos oktatási programot vezet be idén:

–          GCL – Global Commerce Licence – Globális Kereskedelmi Jogosítvány,

–          MOS – Microsoft Office Specialist.
Tanfolyamok Miskolcon | Tanfolyamok Egerben | Tanfolyamok Hatvanban | Tanfolyamok Salgótarjánban | Tanfolyamok Balassagyarmaton | Tanfolyamok Gyöngyösön | Tanfolyamok Pásztón, Felnőttképzés!

A GCL program a gazdasági, pénzügyi, jogi, üzleti magatartás, e-kereskedelem, marketing ismeretek, valamint az információs és kommunikációs technológiák ismeretének szintézisét nyújtja hallgatóinak. Az egyre jobban globalizálódó gazdaság folyamatosan teremt új kapcsolatokat az emberek, a vállalkozások, a versenytársak és a piacok között. Ezért a kereskedés-orientált üzleti tevékenységben ismeretekkel bíró szakemberek iránti igény rohamosan növekszik.

A Microsoft Office Specialist (MOS) egy hivatalos Microsoft minősítés. Ez garantálja a Microsoft Office ismeretek kiemelt szintjét és kezelésének professzionális gyakorlatát. A MOS tanúsítvány növeli a munkavállalók  és vállalkozások munkaerőpiaci és gazdasági versenyképességét, hitelt érdemlően bizonyítja szakmai felkészültségüket, tudásukat. Az EU-ban a vezetők számára már releváns üzleti asszisztenciát jelentő MOS certifikációval rendelkező alkalmazott fokozza a munkahelyi teljesítményt és segíti a karrier célok elérését.

A GCL és MOS programok Magyarországon először az IOSZIA Kft. gyöngyösi oktatási központjában kerülnek koordinálásra országos szinten!

Az informatikai és kereskedelmi ismeretek mellett az idegen nyelv is a foglalkoztatási kompetencia fontos része. Akkreditált vizsgahelyként 2 nyelvvizsgarendszerben szervez vizsgákat a képzőintézmény. Az ECL vizsgarendszer keretében már a 14 év alattiak is szerezhetnek nemzetközi oklevelet az általános idegen nyelvi ismeretekből. Akinek pedig szakmai nyelvvizsgára van szüksége – gazdasági, műszaki – az a BME rendszert felkészülést is választhatja.

Az Oktatóközpont célja az, hogy a mindennapi életben használható, tényleges nyelvtudást szerezzenek a képzésben résztvevők. Kiemelten kezelik az oktatás során az eltérő képzési igényeket – teljes körű kielégítése érdekében szervezik például a Vezetői nyelvi tréninget is. (Irodai nyelvhasználat) Az egyéni speciális és célirányos képzést minden olyan vezető beosztású munkatárs figyelmébe ajánljuk, aki szeretné a meglévő nyelvi kompetenciáit professzionális szintre fejleszteni a még hatékonyabb és eredményesebb üzleti kommunikáció megvalósítása érdekében.
(Tanfolyamok Miskolcon )

A gyöngyösi székhely mellett öt városban, Hatvanban, Egerben, Salgótarjánban, Pásztón és Miskolcon rendelkeznek képzési helyszínnel és kihelyezett formában is végeznek oktatást igényspecifikáció alapján.
Tanfolyamok Miskolcon, Tanfolyamok Egerben, Tanfolyamok Hatvanban, Tanfolyamok Salgótarjánban, Tanfolyamok Balassagyarmaton, Tanfolyamok Gyöngyösön, Tanfolyamok Pásztón, Felnőttképzés!

Az elmúlt években számos neves cég több mint ezer munkavállalójának segítettek munkahelyük megtartásában, a vállalkozások versenyképességének javításában: Robert Bosch Kft., Mátrai Erőmű Zrt., Samsung, HE-DO Kft., BOTT Udecoop Kft., Magyar Közút, Lear, Miskolc Holding ZRt., Baumit Kft., Kecskeméti TISZK, stb.  és nem utolsó sorban Gyöngyös, valamint a régió több településének polgármesteri hivatala. A Heves és Nógrád Megyei Kormányhivatalok Munkaügyi Központjainak partnereként sok álláskeresőt támogattak abban, hogy jobb esélyekkel találjanak megfelelő munkahelyet.

Korábban a vállalkozások a szakképzési hozzájárulás terhére képezték munkavállalóikat, helyébe a pályázati forrás-szerzési lehetőség lépett. Ez a kisebb vállalkozások számára előnyösebb helyzetet teremtett, hiszen most 100% támogatással, tehát ingyenesen képezhetik munkavállalóikat a versenyképesség megőrzése érdekében. (Tanfolyamok Salgótarjánban)

Az IOSZIA Kft. segítséget nyújt a vállalati képzési igények felmérésében is. Egyedi, az igényekhez igazodó, költséghatékony képzési csomagokat is összeállít. Ennek formái többek között pl. a munkarendhez igazodó képzési időrend, a modulrendszerű képzés előnyeit kihasználó képzési szerkezet, kihelyezett képzési forma, stb. Pályázati kiíráson alapuló forrás-biztosítás igénybevételével a képzésben résztvevők költségei finanszírozhatók, ezzel is könnyítve a vállalkozások helyzetét, hiszen a képzés nem más, mint egy hosszú távú befektetés a saját jövőnkbe!

Részletesen a www.ioszia.hu oldalon olvashatók hasznos információk, illetve a Katona József utcai Felnőttképzési és Nyelvi Központban hétfőtől péntekig 8:00-16:30 között várnak minden érdeklődőt!
Tanfolyamok Miskolcon | Tanfolyamok Egerben | Tanfolyamok Hatvanban |
Tanfolyamok Salgótarjánban | Tanfolyamok Balassagyarmaton | Tanfolyamok Gyöngyösön |
Tanfolyamok Pásztón

Felnőttképzés

Hírek.ws.all Hírek.ws.orszagos : forrás:
Tanfolyamok Miskolcon, Tanfolyamok Egerben, Tanfolyamok Hatvanban, Tanfolyamok Salgótarjánban, Tanfolyamok Balassagyarmaton, Tanfolyamok Gyöngyösön, Tanfolyamok Pásztón, Felnőttképzés!