Varga: Lényeg a kormányprogram és annak végrehajtása

Egyelőre nincs szükség a költségvetés kiigazítására, hiszen csak két hónap telt el az évből – mondta Varga Mihály, a nemzetgazdasági miniszteri pozíció várományosa. Az M1 Az este című műsorában pénteken úgy fogalmazott: elég furcsa lenne, ha a kormány már most hozzányúlna a költségvetési számokhoz, és "ezt nem is indokolja semmi". Három hónap múlva kell majd értékelni a költségvetés helyzetét – tette hozzá.