Balog Zoltán a roma kultúra magyarországi helyzetéről Aix-en-Provence-ban

A roma kultúra fejlődéséről szóló kerekasztal-beszélgetésen vesz részt a franciaországi Aix-en-Provence-ban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a mai napon. A franciaországi Magyar Nagykövetség által szervezett esemény célja, hogy az európai roma keretstratégia kidolgozásában úttörő szerepet vállaló Magyarország megossza tapasztalatait a résztvevőkkel.

2013. október 4-én az idei évben Európa Kulturális Fővárosa címet elnyerő provence-i régióba, Aix-en-Provence-ba látogat Balog Zoltán, ahol az Aix-Marseille Egyetem, a Városháza, valamint a Vasarely Alapítvány közreműködésével megrendezett,  A romák kulturája – romák a kultúrában elnevezésű programon vesz részt.

Az egész napos, filmvetítést, kerekasztal-beszélgetést és koncertet tartalmazó program során a résztvevők bepillantást nyerhetnek a magyarországi romák kultúrájába és új ismereteket szerezhetnek a roma kultúrának a magyar kulturális életre gyakorolt hatásáról, miközben különböző területek képviselői – művészek és politikai döntéshozók – osztják meg tapasztalataikat a kérdésről.

Balog Zoltán, aki 2010-től társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárként, 2012-től pedig a területet felügyelő miniszterként is kiemelkedő szerepet vállalt mind a romák társadalmi integrációját célul kitűző európai roma keretstratégia, mind pedig magyarországi Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia elkészítésében, délután 14.30-tól a roma kultúra fejlődésének politikai feltételeiről beszélget Bódis Krisztina szociológussal, rendezővel, írónővel.