A legjobb úton halad a társadalmi felzárkózás megvalósítása

Számos sikeres program segíti a társadalmi felzárkózást azokban a hátrányos helyzetű térségekben, amelyekben a legnagyobb szükség van arra, hogy az ott élők életkörülményei jelentősen javuljanak, lakókörnyezetük fejlődjön, és az emberek újra munkához jussanak. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Nyíregyházán vett részt az országos programok megvalósítást bemutató nyilvános eseményen. Közlemény.

A legjobb úton halad a társadalmi felzárkózási programok gyakorlati megvalósulása Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol több olyan, a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiában foglalt országos program megkezdésére és sikeres lezárására került sor az elmúlt időszakban, amelyek komplex módon, közép- és hosszú távon kezelik az ott élők lakhatási, szociális, egészségügyi és munkaerő-piaci problémáit.

tn726c406_1

A „Bizalom és Munka” modellprogram célja, hogy szegregált lakókörnyezetben, illetve mélyszegénységben élők számára komplex lakhatási és képzéssel egybekötött munkaerő-piaci támogatást nyújtson. A program számos településen, köztük a nyíregyházi Huszár telepen helyi együttműködéssel, a helyi és kisebbségi önkormányzatok, egyházi és civil szervezetek, vállalkozások és a kormányzat összefogásával valósult meg, összesen 410 millió forintos költségvetéssel.

Az eredmény – a szocialista kormányok által alkalmazott „dózerolással” szemben – kézzelfogható: 10 higiéniás feltételt és közösségi programot biztosító létesítmény, 26 közösségi szolgáltatást biztosító intézmény, 137 felújított ház és több száz olyan ember, akiknek az életminősége, munkaerőpiaci helyzete jelentősen javult az elmúlt időszakban.

Az „Újra tanulok” program célja, hogy az országos mezőgazdasági közfoglalkoztatásban részt vevő emberek korszerű tudáshoz, kamatoztatható ismeretekhez jussanak. A program több mint tízezer embernek nyújt helyben, a helyi igényekhez és földrajzi sajátosságokhoz alkalmazkodó képzést.

Az „Árral szemben” munkaerő-piaci válságkezelő program komplex problémára komplex megoldást kínál: alkalmassá teszi a munkavállalót a szakképzett munka elvégzésére, stabilizálja a munkáltató kistérségi gazdasági pozícióját (munkahelyteremtő beruházás, képzett munkaerő alkalmazása), azonnal csökkenteti a munkanélküliek arányát.

Három most induló program elsősorban a munkaerő-piaci helyzet javítására koncentrál. A „Nő az esély” elnevezésű programban ezer roma nő kap munkával egybekötött képzést és lehetőséget arra, hogy a szociális és gyermekjóléti intézményekben jusson munkához. Európai uniós forrásból további két olyan kezdeményezés valósul meg, amelyek a leghátrányosabb helyzetűek munkaerő-piaci esélyeinek növelése érdekében motiváló és öngondoskodást erősítő képzést ad a résztvevőknek.

(EMMI Sajtó- és Kommunikációs Főosztály)