Balog Zoltán: a sport az esélyteremtés eszköze is

A roma kisebbséghez tartozók “gettósportolásának” felszámolására hívta fel a figyelmet hétfőn Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Gyermekek társadalmi befogadása és védelme a sportban és a sport által című kétnapos budapesti konferencián elmondott nyitóbeszédében.

A tárcavezető kifejtette, örömteli kezdeményezés a szolnoki roma boksziskola vagy a roma labdarúgó-válogatott létrejötte, ám ugyanilyen fontos, hogy a következő lépésben ezek a sportolók sikeresen beilleszkedjenek és felzárkózzanak a többi sportolóhoz Magyarországon.

“A közösségépítésben kiemelt szerep jut a tavaly bevezetett mindennapos testnevelésnek is, mert a tehetséges gyerekeket így könnyebben lehet a sport felé irányítani” – tette hozzá Balog Zoltán, aki kiemelte: “a társadalmi felzárkózás és a sport ügye egymást segítő dolgok”, s a két terület hatékony együttműködését biztosítja, hogy egy tárcán belül, az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) kaptak helyet.

A miniszter szerint a kormány egyik legfontosabb intézkedése a mindennapos testnevelés bevezetése volt. “Az a célunk, hogy a gyermekek az általános és a középiskolában mindennap mozogjanak, legalább egy tanórát” – hangsúlyozta, s hozzátette: a mindennapos testnevelés emellett az esélyteremtés eszköze is, hiszen a sportban a tehetségek a szociális helyzettől függetlenül is kibontakozhatnak.

Emlékeztetett rá, Magyarország soros uniós elnöksége idején, 2011-ben kezdeményezte az Európai Bizottságnál az európai roma keretstratégiát, amely előírta a tagállamoknak saját felzárkózási stratégiájuk elkészítését. A magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiában – melyet Magyarország elsőként nyújtott be a Bizottságnak a tagállamok közül – a sport nagyon fontos szerepet játszik – jelentette ki Balog Zoltán. Mint mondta, ugyanakkor “nem automatikus a hatása a sportnak akár a faji előítéletek, akár a szociális hátrányok leküzdésében.”

Emilio Butragueno legendás spanyol futballista jelenlétére reflektálva a tárcavezető kiemelte: fontos, hogy legyenek ikonjaik, sztárjaik a fiatal sportolóknak, akik képesek példát mutatni, de legalább ugyanennyire fontos a sport közösségépítő szerepe, mert a valahová tartozást, a valódi teljesítményt erősíti.

A miniszter szerint az egyik legfontosabb kérdés, hogy van-e értelme sportot szervezni etnikai alapon. Amellett érvelt, hogy ne legyenek külön sportklubok romáknak, mert ez a jó színvonal ellenére is “gettósportolás”: a cél az, hogy együtt sportoljanak az emberek, “cigány-nem cigány magyar emberek, fiatalok, mert akkor valósul meg az együttélés” – mondta a miniszter.

Az Emmi sportért és ifjúságért felelős államtitkársága és az Európa Tanács Sport részegyezménye által közösen rendezett szimpózium díszvendége az 1998-ban visszavonult, 69-szeres válogatott Butragueno volt, aki a Real Madrid Alapítvány intézményi kapcsolatok igazgatójaként érkezett Budapestre.