Teveli Zoltán bejegyzései

Videó: Devecseri is gólt lőtt a győztes Haladásban

A Haladás 3-1-es győzelmet aratott a Kecskemét ellen az OTP Bank Ligában. A vasiak először rúgtak gólt és először nyertek Szentes Lázár irányításával. Nézd meg az MLSZ TV összefoglalóját!

Szombathelyi Haladás – Kecskemét 3-1 (Iszlai 8. – 11-esből, Varga R. 15. – öngól, Devecseri 60. ill. Novák 90.)

“Ha nem lett volna öngól, akkor is berúgtuk volna” – így látták az edzők

Nagy győzelmet aratott a Kecskemét az Újpest ellen Bekő Balázs szerint, a hazaiak trénere ugyanakkor elismerte, a szerencsére is szükségük volt ahhoz, hogy nyerjenek. A két újpesti öngólt hozó találkozót követően Nebojsa Vignjevic a középpályán eladott labdák miatt bosszankodott. Az újpesti szakember ugyanakkor úgy véli, csapata elegendő futballistával rendelkezik ahhoz, hogy összekapja magát a jövőben.

Újpesti öngólokkal nyert a Kecskemét a lila rangadón

A Kecskemét már az ötödik percben megszerezte a vezetést az Újpest ellen, a csatár Kim Ojo talált furcsa mozdulattal saját kapujába. 25 perccel később a Balázs Zsolt passza után menteni igyekvő Balogh Balázs is öngólt rúgott, az Újpestnek ezután kapaszkodnia kellett a kecskeméti találkozón. A vendégeknek nem sikerült szépíteni sem, így a KTE 2-0-ra győzött, az Újpest pedig nem tudott fellépni a dobogóra a bajnokság féltávjánál.

“Nem erre gondoltam”; “Az ellenfél játékát játszottuk” – így látták az edzők

A Kecskemét-Puskás Akadémia NB I-es bajnoki után Bekő Balázs elmondta, nem éppen azt a kezdést gondolta el, amelyet csapata bemutatott, de a 20. perctől fel tudták venni a fonalat. A 2-1-es hazai győzelemmel végződött meccs lefújása után Benczés Miklós pedig azon bosszankodott, hogy a jó kezdés után olyan focit mutattak be, ami épp a kecskemétiek sajátja.

Fordított a Kecskemét a Puskás Akadémia ellen

Az OTP Bank Liga 13. fordulójának nyitómeccsén a Kecskemét fogadta a Puskás Akadémiát. Az első félidőben Tischler révén a vendégek szereztek vezetést, de a KTE még a szünet előtt Varga és Bebeto találatával fordított. A mérkőzésen végül nem született több találat, a Kecskemét 2-1-re győzött.

Videó: Ezt a 11-est kérte számon Horváth Ferenc a bírón

Szerdán pótolta a korábban elhalasztott kecskeméti meccsét a Győri ETO, amelyen előbb Lipták ért el gólt, majd Bebeto egyenlített, egy a vendégek edzője, Horváth Ferenc által érdekesnek titulált 11-esből. Nézd meg a meccs összefoglalóját az eto.hu videóján!

Sarkazás után suta lövés – legyőzte a KTE a Nyíregyházát

A Kecskemét a Nyíregyháza csapatát fogadta az OTP Bank Liga szombati találkozóján, amelyen a vendégek kezdtek jobban. A hazaiak később átvették az irányítást, Bebeto előbb sarokkal próbálkozott, majd egy percre rá egy lecsúszott lövéssel megszerezte a vezetést és az 1-0-s győzelmet jelentő gólt a hazai csapatnak.

Ma a TV-ben: Újpest-Fradi, Barcelona, MU

Két találkozó kerül a képernyőre vasárnap az OTP Bank Ligából, az Újpest-Fradi derbi és a Loki-Kecskemét mérkőzés. Hollandiában ugyancsak most játsszák a legnagyobb rangadót, a Feyenoord-Ajax meccset. Láthatjuk emellett többek között a Barcelona, a Manchester United, vagy a PSG aktuális mérkőzését is.

NB I élőben: KTE-ETO, Szpari-Dunaújváros

Négy mérkőzést rendeznek szombaton az OTP Bank Ligában. Íme, a program illetve az eredmények: Debreceni VSC – PMFC-Matias (0-2), Bp. Honvéd – Szombathelyi Haladás (2-0), Kecskemét – Győri ETO (18.30), Nyíregyháza – Dunaújváros (18.30). Kövesd a meccseket a csakfoci.hu-n! (Mint ismert, a Paks – Diósgyőr összecsapást a pálya használhatatlansága miatt elhalasztották.)

Horváth Ferenc Vágási Ferenc lenne a meccs után – ezt várják a főszereplők

A szombati NB I-es bajnokik előtt mondták el várakozásaikat a vezetőedzők, illetve a játékosok. A Győri ETO eddigi rossz kecskeméti szériájáról Horváth Ferenc a tőle már megszokott módon, tréfával szólt. A pécsiek részéről Véber György arról beszélt, elbeszélgetett néhány játékosával az elmúlt időszakban.

Kirakták a kecskeméti légióst a keretből – a csatár nem érti, miért pikkel rá edzője

A csakfoci.hu információi szerint Bekő Balázs, a Kecskemét trénere kitette a keretből a lila-fehérek montenegrói centerét, Darko Pavicevicet. A támadó elismerte, valóban az U21-es-ekhez küldték, amit nagyon fájlal. Pavicevic szerint Bekő Balázs nem kedveli őt, ezért egy mondvacsinált ok miatt került büntetésbe.

Ma a TV-ben: ETO-Fradi, otthon a Diósgyőr

Az OTP Bank Ligában három találkozót rendeznek vasárnap, mindegyik mérkőzés látható lesz a televíziók kínálatában. Előbb a Ferencváros látogat Győrbe, majd a PMFC-Matias vendégeskedik a Haladásnál, végül a Diósgyőr fogadja a Kecskemétet.

MK: Nyolcast lőtt a Fradi, NB I-es búcsúzó – eredmények

A Fradi nagyon könnyedén, 8-0-ra nyert a megye I-es Hévíz otthonában és bejutott a Magyar Kupa második fordulójába. A zöld-fehérek már a szünetben 6-0-ra vezettek. Lauth triplázott, Havojic duplázott, rajtuk kívül Böde, Kukuruzovic és Csilus is eredményes volt. Továbblépett az Újpest is, amely 3-1-re verte a Budaörsöt. Gólfesztivált rendezett a Nyíregyháza a Kecskemét és a Vidi is, a Lombard Pápát viszont kiverte a Soroksár. Eredmények.

“Az egyetlen épkézláb lövésünket a játékvezető hárította” – így látták az edzők

Önkritikusan értékelt a Haladás elleni találkozót követően Bekő Balázs, a Kecskemét trénere, míg a szombathelyi vezetőedző, Artner Tamás szerint négy-öt gólt is szerezhettek volna könnyen. Joan Carrillo Oliveira visszatérésének örült, Dobos Barna pedig kiemelte, nekik nem a Vidit kell megverniük. Csábi József arról beszélt, muszáj volt kockáztatniuk, míg Csertői Aurél elmondta, a játék képe nem volt olyan sima, mint a végeredmény.

A második percben eldőlt a KTE-Haladás meccs

Korán eldőlt a Kecskemét és a Haladás szombat esti NB I-es bajnoki mérkőzése, a Halmositól jó passzt kapó Nagy Olivér vette be a kaput. A hátralevő időben nagy küzdelmet láthattak a nézők, helyzetet kevesebbet, így a szombathelyiek győztek 1-0-ra.

Élőben az NB I: KTE-Haladás

Három találkozót rendeznek az NB I-ben szombaton, elsőként a Videoton FC vív megyei rangadót az újonc Dunaújvárossal. Ezután rendezik a másik feljutó együttes, a Nyíregyháza találkozóját, a Szpari az MVM Paksot fogadja. A nap zárásaként Kecskemétre látogat a Haladás. Kövesd a nap történéseit a csakfoci.hu-val!

Ma a TV-ben: A Vidi megyei rangadója, pályán a Barca

Folytatódnak az OTP Bank Liga küzdelmei. A Videoton FC megyei rangadót játszik a Dunaújvárossal, a Nyíregyháza az MVM Paksot, míg a Kecskemét a Haladást fogadja az élvonalban. Több nemzetközi felkészülési mérkőzést is játszanak, pályára lép a Barcelona is.