csakfoci.hu bejegyzései

Vissza akarnak vágni a legyőzhetetlen Újpestnek – ezt várják az edzők

A kecskeméti vezetőedző, Bekő Balázs és az újpesti tréner, Nebojsa Vignjevic is győzelemre készül a pénteki lila-fehér rangadón, az OTP Bank Liga 15. fordulójának pénteki nyitómeccsén. Előbbi a visszavágás és a szurkolók miatt, utóbbi azért, hogy megőrizze csapata szeptember 14. óta tartó “legyőzhetetlenségét”.

10 nap múlva kiderül, marad-e Dárdai a válogatottnál

Sallói István, a magyar válogatott szakmai stábjának tagja és játékos-megfigyelője szerint Dárdai Pál álláspontja nem változott, továbbra is az utánpótlásban képzeli el elsősorban a pályafutását a következő 4-5 évben, de a Kecskemét klubigazgatójaként dolgozó Sallói szerint túl jól sikerült a válogatott kispadjára történt „extrém” beugrása ahhoz, hogy az hirtelen lezáródjon. A korábbi válogatott labdarúgó elmondása szerint december 1-ig kiderül, mi lesz Dárdai sorsa, és Sallói úgy látja, az ideiglenesen kinevezett kapitány sorsát firtató reakciókból, hogy 1986 óta nem volt ilyen várakozás és eufória a magyar labdarúgásban. A nemzeti csapat scout-ja arról is beszélt, miért probléma, hogy a válogatott játékosok jelentős része itthon futballozik.

A Honvéd-Fradin egy 11-es, a Vidi-meccsen a piros volt jogtalan – elemzés

Komoly vitákat generált a Budapest Honvéd-Ferencváros bajnoki három büntetője, ezekben igyekezett ítéletet mondani a csakfoci.hu állandó szakértője, a korábbi FIFA-játékvezető, Bede Ferenc. Mint kiderült, a háromból két 11-es megadható volt, egy ízben azonban szabadrúgás járt volna – kifelé – a büntető helyett. Bede a Kecskemét-Videoton találkozón egy komoly szakmai hibát fedezett fel, amely a hazaiakat sújtotta egy kiállítás formájában. Bede Ferenc ezúttal is összegyűjtötte a forduló kétes játékvezetői ítéleteit.

Vidi: Nikolicsot egy becsődölt, majd feltámadt görög sztárcsapat figyeli

A görög AEK Athén csapata érdeklődik Nikolics Nemanja, a Videoton csatára iránt – számolt be az aek365.com, amely úgy tudja, hogy a korábbi 11-szeres bajnok, jelenleg azonban csak a másodosztályban szereplő gárda technikai igazgatója, a szerb Branko Milovanovic utazik Magyarországra, hogy személyesen is megfigyelje Nikolicsot, egészen pontosan Kecskeméten nézi meg a magyar válogatott támadót.

Élőben az NB I: Kecskeméten a Puskás Akadémia

Kecskeméten, a Puskás Akadémia fellépésével kezdődik meg az OTP Bank Liga 13. fordulója. A meccs igazi “hatpontos” ütközet lesz, hiszen a győztes gárda biztonságos távolságban tudhatná magát a kiesőzónától, az őszi hajrá előtt, sőt, megszilárdíthatná pozícióját a középmezőnyben. A csakfoci.hu élőben közvetíti a találkozót, tartsatok velünk!